Jack a lovam, már 5hónapos korától velem van. Most 3éves és élete egyik legnagyobb versenyét futotta le. A Flemington Parkban győzött, 1000méteres távon. A futam előtt végig teljes izgalomban volt. Bárhogy próbáltuk megnyugtatni, csak jobban tombolt. Nagy nehezen felnyergeltük. A felvezetésnél sem tudott magán uralkodni. Én vezettem fel, de nem tudtam sokat segíteni vele. Azon izgultam, ha ilyen marad, felbukik és kitöri a nyakát. Amilyen kelekótyának ismerem képes rá. Erősen fogtam, amennyire csak bírtam. A többi ló teljesen nyugodtan ment végig a kifutón, kecses lépteikkel. Jack sehogy nem ment, inkább táncolt. Tekergette magát, ugrált, ágaskodott. Ez aztán a szép bemutatkozás. Egy őrült nyeretlen lóra fogadni.

John barátommal, aki a zsokéja lett volna ezen a versenyen Jacknek, megbeszéltem, hogy én lovagolom ezen a versenyen ezt az őrült vadállatot. Gyorsan átöltöztem a zsoké ruhámba és szóltunk a verseny szervezőinek, hogy Jack zsokéja én leszek. Szerencsére megértőek voltak, elfogadták a változást.

Jött a verseny. John segített felszállni Jackre, majd átadott minket a felvezető lovasnak. Életemben nem éreztem még ennyi nyughatatlanságot az alattam lévő lóban. Nem ilyennek ismertem meg. Simogatni kezdtem, hátha lecsillapodik, nem jött össze. A felvezető lovas felénk szólt, hogy minden rendben van-e velünk. Bólintottam, jelezve nem lesz semmi baj. Vagyis csak ebben reménykedtem. A rajtgéphez érve Jack majdnem hanyatt dobta magát, velem együtt. Úgy ugrált alattam, mint mikor először a hátára ültem. 5 ember segítségével betereltek minket a rajtgépbe. Jacket mintha kicserélték volna, nyugodtan állt. Megijedtem, hogy máris kifárasztotta volna magát?! Megszólalt a csengő. Kilőttünk. Rögtön jobbról meglöktek minket, majdnem elestünk, de Jack megtalálta az egyensúlyát és futott tovább. Éreztem, amint menne előre, de visszafogtam, mert tudtam ki fog fáradni. Sajnos nem figyeltem egy pillanatig és kitépte magát a kezem közül. Nekilódult, úgy, hogy lovat még életemben nem láttam. Lehagytuk, a „bolyt” és közeledtünk az első három ló felé. Már a harmadik mellet is elmentünk, második és az első. Jack csak ment tovább. Még rengeteg volt a versenyből, 400 métert haladtunk eddig. Hátra néztem mennyire hagytuk le a többi lovat. Teljesen megdöbbentem, vagy 10 hosszal biztosan előrébb haladtunk. A bemondó is üvöltött a látványtól. Arra tudtam gondolni, ne fáradjon le a végére Jack. Már csak 300méter maradt a versenyből, a lovam egyenletes tempóban haladt. Az utolsó 100méter következett. A boly mögöttem lassan felzárkózott. Jack amint észrevette mit történt könnyed lendületet véve ismét nekilódult. Megnyertük! Rávert a második helyezettre 20 hosszt. Nem hittem a szememnek. Szinte semmit nem csináltam, amivel buzdítanom kellett volna az utolsó hajrában, így is nyertünk. Jacket lassan kézbe vettem és éreztem, amint kezd átváltani ügetésre. Még pár percig köröztem vele ügetésben a pályán, majd lépésbe megállítottam. A riporterek és a fotósok hada futott felénk, közben én vártam John-t a győztes takaróval. Megkaptuk a díjakat és az elismerést a fantasztikus teljesítményről. Nem hiába, Jack őrült tempót futott és könnyen beírta magát a galoppversenyzés történetébe. Talán még ma is ő tartja a pályarekordot.